A sírkertek külsejét és felépítését külön szabályok határozták meg. Reprezentatív bejáratot építettek hozzájuk, beton- vagy kőkerítés ill. fal vette körül őket, kompozíciós tengelyüket pedig lépcsősor vagy főút emelte ki. A temetők közepén talapzatra emelt kőkeresztet, magas fakeresztet, obeliszket vagy kápolnát helyeztek el. A földsírokat halom alakúra formálták, és fa- vagy vaskeresztekkel koszorúzták, de a betonból ill. természetes kőből készült sírkövek is használatban voltak. A kiválasztott művészeti koncepciótól függetlenül a sírok szerények és aránylag egyformák voltak, helyi alapanyagokból készültek, és nem különböztették meg a központi hatalmak, illetve az antant oldalán harcoló katonákat.

A kis-lengyelországi katonai temetőkben számtalan különböző korokból és stílusokból származó halotti motívumot láthatunk viszont. Polifonitásuk rendkívül jól tükrözi az Osztrák-Magyar Monarchia kulturális és vallási sokszínűségét. Az ókori művészetből származnak az oszlopsorok, pülónok, piramisok és szabad ég alatti oltárok. A kereszt nem csupán a népi hagyományt idézi, hanem azt a német ajkú országokban megfigyelhető szokást is, amelynek jelében a csatamezőkön hatalmas kereszteket állítottak. A tervezők a helyi, kis-lengyelországi hagyományból merítették a zsindely- vagy kőtetejű kápolnákat. A sírkövek népszerű motívumai közé tartoztak a hoplitasisakok, a sárkányfejek és a katonasapkák.

Fontos szerepet játszottak a feliratok is, amelyeket általában kőtáblákra véstek. Arra emlékeztették a látogatót, hogy a halál véget vet a harcnak és a gyűlöletnek, és hogy a hősök azért estek el, hogy békét teremtsenek az élőknek. Akadnak olyan verssorok is, amelyek a gyermekeit magához ölelő Földanyáról, a csatamezőkre lepillantó csillagokról vagy a hazájukba visszavándorló lelkekről szólnak.